Monthly Archive for November, 2005

A hétvége nem volt annyira jó, túl hosszú és túl egyedül…
nagyion hiányoztál nekem!

Magyar mentalitás – Német mentalitás
Tegnap álltunk (kettesben :) a Fővám téri villamosmegállóban, egyszercsak odajön hozzánk egy német házaspár, megkérdezik, beszélünk-e németül. “Ein bisschen” – :) Jó, akkor hogyan juthatnának el a Gellért térig, mi mondjuk csak 1 megálló mindegy, hogy melyik villamossal, köszöni szépen, készül elmenni és látjuk amint elkezd két jegyet előkészíteni. Egymásra nézünk, mosolygunk. Szóljunk nekik vagy mégse, hogy nem kell jukasztani. Végülis odamegyünk hozzájuk, és mondjuk, hogy nem szükséges lyukasztani, úgyis csak egy megálló és nem is fog jönni az ellenőr. Mire a német nő: “Köszi, de mi becsületesek vagyunk”, de ezt olyan kedvességgel, jóindulattal mondta, annyira természetes volt nekik, hogy egy megállóért is lyukasszanak.
Persze nekik más ez az egész, ráadásul hozzá vannak szokva, hogy mindig minden szabályt betartanak, de azért elmosolyodtunk, sőt elnevettük magunkat, saját magunkon, meg a mi magyar mentalitásunkon kb.:”nézzd, hülyék, lyukasztanak”, meg “néni, nem kell lyukasztani”. Valahogy itt annyira természetes, hogy á, egy megálló akkor nem is kell jegy, nekik meg annyira magától értetődő volt, hogy jegy akkor is kell.
Valahogy annyira jól esett Veled a tagnapi nap, ezen a kis jelenetek is mekkorát nevettünk, valahogy éreztem, hogy sikerült örömet szereznem Neked, és nagyon jól esett az amilyen voltál, gyönyörű és aranyos, sugároztál az örömtöl. Köszönöm a tegnapi napot.
Este még elmentünk fontos kelléket nézni, végülis sikerült is, az is … áhh :) ))