Azt (is) mondta, hogy ha azt szeretném, hogy úgy kezeljenek mint egy 25 évest, akkor viselkedjek is úgy – és ne mint egy nyolc éves. Egy kicsit érzem, hogy igaza van. A mai virágnál jött elő…
Erre most olvastam egy ilyet, valahogy annyira benne van amit én is képzelek egy párkapcsolattól:
Ha valaki még öt éve azt mondta nekem: házasság; erősen tiltakozni
kezdtem. Sőt, minden létező fórumot és lehetőséget megragadtam, hogy
hangot adjak a házasság elleni véleményemnek. Abban az időben apu csak
mosolygott és azt mondta, meg fog ez változni. Ez a kijelentés
természetesen csak még hevesebb tiltakozást váltott ki belőlem. Akkor
még nem értettem meg, amit mára sikerült.
Belátom, tévedtem ebben a dologban. Mert minden csak azon múlik,
megtalálod-e azt amit kerestél. Elég türelmes vagy-e ehhez. Egy olyan
partnert, akit el tudsz fogadni olyannak, amilyennek megismerted, akin
nem szeretnél változtatni. Akivel több év alatt egy hangos szónak sem
kell elhangoznia, a vitát még hírből sem ismeritek. Akivel öröm az
együtt töltött otthoni munka, nyaralás, szórakozás. Akitől megkapod a
teljes szabadságot, nem ül a nyakadra és neked sem kell a szoknyája
szélén ücsörögni. Én megtaláltam őt és már nem tiltakozom a házasság ellen sem.
0 Response to “”