Monthly Archive for June, 2006

Húzzunk bele!

Nem nagyon szoktam politizálni a blogon, mert ez nem erről szól, de ez jópofa (e-mailben jött, sajna nem tudom ki a szerző).

Amúgy nemrég voltunk a közgázon a Gyurcsány forumán és az előadása elég pöpec volt annak ellenére, hogy rendesen mellébeszélt és csúsztatott. 

 
Húzzunk bele!!!

Jó napot kívánunk, mi vagyunk a II. Gyurcsány-kormány. Én, II. Gyurcsány, istenemre mondom, lárifári, a hétszázát! Én olyan Magyarországban hiszek, amit én vezetek. Olyan Magyarországban hiszek, ahol nem lesz valaki szegény, csak azért, mert nincs pénze. Ahol nem lesz valaki munkanélküli, csak mert nincs munkája.

Ahol nem váltanak le valakit csak azért, mert rosszul kormányzott. Ahol nem csuknak le valakit csak azért, mert lopott ezt-azt. Azt mondják, az EU várja a programot, hogy hogyan akarunk kilábalni a válsághelyzetből. Hát itt a pénzügyi-szakmai-gazdaság-politikai programunk: megyünk előre! Bátran, igazságosan. Nem fordulunk vissza.

Belehúzunk, istenemre mondom! Lendületesen! Államadósság? Lárifári! Forintválság? Igen, igen! Erősből a paprika a jó, forintból a gyengét szeretjük. Előre a 350 forintos euróért! Az majd csodát tesz az exporttal, lekörözzük Albániát és Belorussziát! Bennünket irigyel majd Vietnám és Szomália!

Különben is, minden rosszért az előző Gyurcsány-kormány előtti Medgyessy-kormány előtti Orbán-kormány a hibás. Most kezdjük csak látni, mit hagytak ránk – hogy üres a kassza, el vagyunk adósodva, a hatalmasra dagadt államot átszövi a korrupció, hogy valakik eladtak minden mozdíthatót, és miközben Orbán Viktor újracsempézi a fürdőszobáját, az emberek adósságban úsznak.

Hát elég volt! Húzzanak el, tűnjön el a politikából mindenki, aki nem az MSZP-SZDSZ nevű párthoz tartozik!(Na jó, Ibolya maradhat.) Kuncze Gáborral már meg is egyeztünk, hogy megvalósítjuk az SZDSZ adócsökkentésiprogramját: az élelmiszerek áfáját háromszótagosról egyszótagosra változtatjuk, így
tizenöt százalékról húsz százalékra csökken az adó. Derék liberális ez a Gábor, mindig ragaszkodik az elveihez, és mindig nagyon határozottan utasítja el mások elveit.

Kis szerencsével és újabb nagy hitelekkel valahogy még kihúzzuk őszig, az önkormányzati választásokig, addig talán nem roppan össze az ország, és szakértőink már dolgoznak a kommunikációs stratégián, hogy lehetne az egészet a Fidesz nyakába varrni. Gazdasági válság nincs, de ha mégis, hát Orbán Viktor okozza a puszta nézésével. Ül az irodájában, rontást tesz a forintra, megtéveszti a nemzetközi gazdasági szaksajtót, lerontja az ország hitelminősítését. Én olyan országban hiszek, ahol nincs Fidesz, csak MSZP. Húzzunk bele!

 

Most találtam, és mennyire igaz. Én is kiteszem magamnak!

Szivárvány

Most kaptam, Tőle! :)

 szivárvány

Múzeumok éjszakája

Jó volt, Ő megint nagyon aranyos volt tegnap este, jó volt vele lenni ezen a napon/éjszakán, sajna kicsit nyomasztott a szigorlat közelsége meg a többi stuff…

 



 

 

Helloooo Mr. Bush!

A héten, meg azelőtt is sok negatív dolog, viszont most inább nem azokról, hanem Bushról. Nekem egész egyszerűen szimpatikus, hogy idejött, csak azért, hogy megemlékezzen 56-ról, mert mint kiderült nem volt semmi más nagy bejelentenivalója. Ez egy korrekt dolog volt még akkoris persze, ha sokaknak igazuk van, hogy jól beleillik "a jó a rossz ellen" tematika a külpolitájába…

Mindenesetre nekem tetszett, hogy eljöttmegemlékezni egy számunkra oly fontoseseményről. Kudos tőlem!

Pár fotó a konvojról,mondjuk az útlezárások kicsit durvák voltak…






 

Amúgy meg sok az elvarratlan, befejezetlen szál, nagy a stress, de ez inkább lelki és pszichikai stressz mintsem fizikailag nagy hajtás…

Jövő kedden matekszigorlat :( , ma viszont megyünk a múzeumok éjszakájára…

Csütörtöktől hétfőig Stockholmban voltunk. Vele voltam. Sok jó dolog, és rossz dolgok is, nagyon szép emlékek, olyasmi amire mosollyal emlékezünk vissza, mármint remélem, hogy Ő is. Nem minden dolog jött össze, pl. a búcsúvacsora sem, és nem minden működött vagy történt úgy ahogy annak kellett volna, mégis szép volt (Ő is) és a hideg és eső és néha morci ellenére is nagyon jól telt a négy nap. Köszönöm Neked!
Stockholm látkép
Most csak egy fotó, nem lett igazán jó, de egy kicsit visszaadja a város hangulatát…