Ma elmondott egy olyan dolgot nekem, amit ha nem is sejtettem, hogy így van/ez lehet de mégis reméltem, hogy nem. Valahogy tudtam, vakon bíztam, hogy bevesszük a kanyart. Fáj, nem esik jól, de köszönöm az őszinteségét. Nem számíthat vagy készülhet rá az ember, de mégis gondolkoztam, hogy hogy fogok reagálni, és egyáltalán nem úgy reagáltam, egyszerűen nem tudtam, hogy reagáljak, miaz amit tehetek, amit keéne tennem, amit még tudok tenni. Fáj, és nem is annyira mint gondoltam. Szerintem ez olyan mint a foghúzás érzéstelenítéssel, szép lassan elmúlik a fájdalomcsillapító és pokolian fájni fog…