Monthly Archive for March, 2007

Futás, könyv, 300

Voltunk ma reggel futni, 7,36 km, elég nehezen ment, fut, lassít, jár, megint fut …. Hiába, nincs kondi.

 

 

Vettem egy érdekesnek tűnő könyvet is, majd a vonaton Bamberg felé olvasom: Tim Harford – The Undercover Economist, most miközben képet kerestem látom, hogy már a kispadon is írtak róla, annó meg is jegyeztem magamnak ezt a könyvet, de közben elfelejtődött, és teljesen véletlenül bukkantam rá a bazilika melletti kis idegennyelvű könyvesboltban.

 

A 300 pedig szerintem egy nagyon jó film, egyszerűen nem kell belemagyarázni többet mint ami akar lenni. Ez egy brutális akciófilm egy képregény alapján, ami nem is akar történelmileg hű lenni. Jók a rosszak ellen, sajátos képi világban. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, rég volt olyan film amit ennyire vártam volna és sikerült teljesíteni (többnyire) ezeket az elvárásokat. Nem szabad a (napi) politikát belekeverni, ez egy brutális akciófilm – háborús film. Nekem kifejezetten tetszettek a fakó színek, a borongós égbolt és a szerelmi jelenet a film elején.




 
Még egy kép az argentin válogatottról, nekem elsőre nem is esett le, hogy mi van vele, csak furának tűnt, aztán rájöttem… (persze a cím sokat segít)

Idea futures és Futarchy

"Futarchy is a form of government proposed by economist Robin Hanson, in which elected officials define measures of national welfare and prediction markets are used to determine which policies will have the most positive effect." (Forrás: wikipedia)


Futarchy: Vote Values, But Bet Beliefs

Idea futures illetve Prediction markets

 

Új Fiat 500-as és Riley RX-3

Tőzsde

Ha nem is értek mindennel egyet, de azért van benne igazság rendesen:

1. Successful stock traders are able to go against their natural instincts.

2.
Successful traders have a system. As simple a system as possible. It
doesn’t matter which system you use as long as you stick to it. A
Successful trader knows her system and makes trades based ONLY on the
system. “The secret to success is consistency of purpose” You need to
develop a separate strategy for entering a position and exiting one.

3.
Successful traders are Risk Adverse. Successful traders do not like to
lose money and stop themselves before losing too much, even if it means
admitting they made a mistake.

4. Successful traders are
willing to make mistakes. Successful traders have what many Native
Americans call, “Sovereignty” Sovereignty is the right and ability, not
to do the right thing, but to do the wrong thing. Sovereignty is the
ability to make your own mistakes.

5. Successful traders
care not embarrassed by taking a loss. Successful traders expect to
take losses and know when to cut them.

6. Successful traders
know, or learn how to analyze stocks. Many traders only use technical
analysis, but you may want to learn to use fundamental analysis as
well.

7. Successful traders led balanced lives. We all know
the thrill of the hunt and the market can be addicting, a successful
trader is one who knows when to walk away and can.

8. A
successful trader is Patient. A successful trader lets profitably
positions run, but is able to back out when proven wrong. Patience can
mean resilience, courage, and conviction for when markets go against
you.

9. A successful trader has a strong Desire to succeed.
Success takes steady work not a haphazard effort, a strong desire to
succeed can make all the difference in learning what you need to know
and sticking to your strategy when the going get rough.

10.
A successful trader is disciplined. Very disciplined. A successful
trader will do what he needs to do, even if he isn’t in the mood.
Discipline also means Sticking to your strategy, not suddenly buying or
selling on a whim, or because of a” hot tip”

11. A
successful trader knows the difference between defensive and offensive
behavior, and when to use each. – Preserve your money first, profit
later.

12. Successful traders don’t listen to rumors or get
emotionally involved. To be a successful trader you have to be very
hard on yourself . Your have to be able to resist the urge to prove
yourself right and be ready to make mistakes. . You also need to be
able to not let emotions affect your decisions. setting up stop loss
points for every decision is something you are going to have to do.
That will mean more than occasionally admitting that you were wrong.
You and your portfolio will survive and you will be able to enter the
position again when trends indicate the time is right. You are going to
have to learn to ignore any emotional ties you have to your stock and
make quick stock trends your master. You will miss the lowest entry
points and the highest selling points, but you will be able to sleep at
night. You will need to learn how to ride the train of the trends and
jump off before your profits turn into losses.

13. A
successful trader knows herself. Successful traders must be aware of
their strengths and weaknesses. Your strengths and weakness will become
very important. Have a plan for dealing with your weakness. Play on
your strengths whenever you can.

14. A successful trader
knows her investments. Your investments are almost as important as you
are. Know their past and their strengths and weaknesses as well.

15.
A successful trader sticks to the rules. The rules are there for a
reason. Nothing can ruin a successful Trader as quickly, or as surely
as breaking the rules.

A zene: Coldplay feat. Michael Stipe: In The Sun

I picture you in the sun wondering what went wrong
And falling down on your knees asking for sympathy
And being caught in between all you wish for and all you seen
And trying to find anything you can feel that you can believe in

May gods love be with you
Always
May gods love be with you

I know I would apologize if I could see your eyes
cause when you showed me myself I became someone else
But I was caught in between all you wish for and all you need
I picture you fast asleep
A nightmare comes
You cant keep awake

May gods love be with you
Always
May gods love be with you

cause if I find
If I find my own way
How much will I find
If I find
If I find my own way
How much will I find
You

I dont know anymore
What its for
Im not even sure
If there is anyone who is in the sun
Will you help me to understand
cause I been caught in between all I wish for and all I need
Maybe youre not even sure what its for
Any more than me

May gods love be with you
Always
May gods love be with you

Itt ülök a HIKben, találtam ezt a fotót még régebbről a gépen. (Innen van)

 

 

:(((

Megint úgy érzem, hogy összeomlik az életem, semmit se tudok csinálni, mindig visszakanyarodnak oda, rá a gondolataim, miért, vajon miért? Miért kellett ennek így történni, miért tette meg, miért kétszer… :(

:(

Volt ma:

  • az említett telefonbeszélgetés
  • 2000Ft-os helyszíni bírság a Markó utcában (behajtani tilos!!!)
  • 300 (rég vártam filmet ennyire, és rég sikerült egy filmnek "hozni" az elvárásokat)
  • Potyaút jegyzetért, potyaút (lásd Markó utca) másik jegyzetért
  • majdnem összeütközés villamossal (19-es), hála Istennek nem!
  • kis nyeresség  a tőzsdén

 

vegyes érzelmek

Valahogy az előző bejegyzés nem volt teljesen őszinte, illetve az csak az érem egyik része volt. Van amikor így érzek, teljes szívvel, de van amikor nem tudom, hogy mi legyen, hogy mit csináljak, hogy mi lenne a legjobb amit lehetne tenni, mi lenne jó nekem, Neki, egyáltalán hogy tudnánk együtt elképzelni a jövőt. Vegyes érzelmek, érzem, hogy a jelenlegi énjével nem tudnék boldog lenni, hogy nem tud ő a jelenlegi énemmel boldog lenni, de egyikünk se képes/akar megváltozni…

Más, ma megint hosszú beszélgetés, aztán elválás szinte vitában, aztán másfél óra múlha beszélünk megint és elmond valami olyasmit amit én mindig is gondoltam, illetve jobban mondva olyasmit amit elképzeltem, merthát én olyan vagyok, hogy egyből a legrosszabbra gondolok, és gyakran a legrosszabb, legdurvább, legfájdalmasabb kombinációt látom, amit nem is akarok elképzelni, és akkor jön egy ilyen bevallás, ami végülis a körülményekhez képest nem is annyira rendkívüli, viszont önmagában mégiscsak az (olyan mértékben nem rendkívüli, mint a katasztrófánál +/- egy földrengés). Szóval a lényeg, hogy üt rendesen, és ha nem is egy világ, de egy elképzelt cselekménysorozat omlik össze, és kiderül, hogy sokkal nagyobb a baj, sokkal mélyebb a víz mint eddig gondoltam, és sokkal nagyobb a fájdalom. Mert minden jelent valamit, mindennek van jelentőssége, annak is hogy egyszer, és annak is hogy kétszer. Egészen máshogy képzeltem el a szituációt először, és folyamatosan kell rádöbbenjek, hogy komolyabb volt a dolog, hogy már kapcsolat volt. És ez fáj, egyre jobban fáj…

De az őszinteségének mindennek ellenére örülök, nem annak amit elmondott, hanem, hogy elmondta. A jövő egyelőre … nem tudom. Változtat-e ez az eddigi dolgokon, a gondolataimon? Nem tudom, azt viszont biztos, hogy ezen kattogni fogok rendesen az elkövetkező időkben…

:(  

Van Gogh Budapesten + más

Voltunk Van Gogh kiállításon, megnéztük. Rengeteg ember, de végülis megérte.

Eléggé hektikusan telt az előző hét. Megint elment. Fél évre Bambergbe… Rengeteg nyitott kérdés van közöttünk, sok hogyan tovább… Én azt érzem, hogy kellesz nekem, hogy minden gond, vita, meg nem értés, jó és rossz mellett nem szeretném ha kilépnél az életemből. Változás kell, mind a két fél részéről, de én hiszem és remélem, hogy meglesz.

 

BMW

 

Reklámok :)

Innen

Férfi-Nő; Nő-Férfi





Itt találtam… :)