OTP 2008. 03. 31., kormányválság 
, -6,6% 
Monthly Archive for March, 2008
Photo part of: Trawling Impacts – Sediment Trails
Caption: Area 1, Detail – October 24, 1999 Exposure Date:
Description: Detail from Landsat satellite image, Gulf of Mexico, Area 1, taken on 10/24/99. Individual vessels can be seen as bright spots at end of sediment trails. Other bright spots are fixed oil and gas production platforms. One sediment trail can be traced for 27 km. Assuming a standard trawling speed of 2.5 knots, sediment from this trawl is visibly persistent for nearly 6 hours. Water depth State: LOUISIANA Country: United States Photographer: SkyTruth Copyright Statement: Image by SkyTruth, Copyright 2008 — All rights reserved. Additional Comments: Image by SkyTruth, Copyright 2008 — All rights reserved.
http://skytruth.mediatools.org/objects/view.acs?object_id=11585
selected productions by Digimind
Demoplex256b intro, 1st at Function 06
comments
Color Dream128b intro
comments
(c) 2007 Digimind. All rights reserved.
—-e-mail—-digimind@aha.ru—-
http://www.aha.ru/~digimind/
Clive Thompson on How DIYers Just Might Revive American Innovation
By Clive Thompson 
02.25.08 | 6:00 PM 
Illustration: Open, NY Start previous: Infoporn: Humans Crawling With Microbes?! That’s Not All Bad.
What a mess. I’m sitting on the floor of my apartment, surrounded by electronic parts, a cigar box, a soldering gun, and stray bits of wire. I’m trying to build my own steampunk-style clock — hacking a couple of volt meter dials to display hours and minutes. It’ll look awesome when it’s done.
If it ever gets done — I keep botching the soldering. A well-soldered joint is supposed to look like a small, shiny volcano. My attempts look like mashed insects, and they crack when I try to assemble the device.
Why am I so inept? I used to do projects like this all the time when I was a kid. But in high school, I was carefully diverted from shop class when the administration decided I was college-bound. I stopped working with my hands and have barely touched a tool since.
As it turns out, this isn’t a problem just for me — it’s a problem for America. We’ve lost our Everyman ability to build, maintain, and repair the devices we rely on every day. And that’s making it harder to solve the country’s nastiest problems, like oil dependence, climate change, and global competitiveness.
The decay has been rapid. Only a few decades ago, most serious adults were expected to be fluent in basic mechanics. If your car or stove or radio broke down, you opened it up and fixed it. “Magazines like Popular Mechanics in the ’40s and ’50s would publish projects like an automated pig-feeding trough, and they assumed you had the tools and skills to make it,” says Dale Dougherty, editor and publisher of Make magazine.
But as we migrated to an information economy, those skills began to seem as quaint as, well, mechanical clocks. America’s bright future, we were assured, wasn’t industrial. It was in the hands of “symbolic analysts” — folks who sat at desks and thought for a living. In the ’90s, the rise of the Internet sent this post-mechanical age into a sort of giddy overdrive. Remember Nicholas Negroponte urging everyone to “move bits, not atoms”?
But when we stop working with our hands, we cease to understand how the world really works.
You see this on a personal level. If you can’t get under the hood of the gadgets you buy, you’re far more liable to believe the marketing hype of the corporations that sell them. When things break, you toss them and buy new ones; you accept your role as a mere consumer. “I think it makes you more passive as an individual,” says Matthew Crawford, a former motorcycle repair-shop owner (and postdoctoral fellow in cultural studies) who’s writing a book on the demise of mechanical aptitude in America.
It might even screw up our brains. Neuroscientists have shown that working with your hands exercises different parts of your cerebrum than sitting and cogitating. Ever wonder why Detroit isn’t producing 100-mpg cars? One reason might be that the engineers there spend all their time tinkering with CAD software — developing design concepts in a purely virtual sense. They aren’t ripping open cars to see what’s possible, the way those amateur ultra-mileage Prius hackers do (some of whom, by the way, have modded their hybrids to get 100 mpg).
I’d argue there are even larger political effects of our post-atom age. Take the epidemic of corroded highways and collapsing bridges. The basic mechanics of how bridges and roadbeds work are so beyond us that we don’t have any sense of urgency about the issue, and we don’t put anywhere near enough pressure on our politicians to prioritize infrastructure upgrades.
The good news? A counterrevolution is afoot. The past few years have seen an uprising of DIY hobbyists, people who’ve realized that making stuff is not only cognitively empowering but also a lot of fun. Dougherty’s Make magazine — which publishes plans for building cardboard guitar amplifiers, board games, and VCR-powered cat feeders — has been a surprise hit, selling 100,000 copies each issue
. Weekend robot-building societies are cropping up everywhere. And I can’t turn on the TV without stumbling across some extreme home-renovation show, complete with a hyperactive host and loving descriptions of how to, y’know, mix concrete. In prime time!
Notably, all this is happening outside our broken educational system. America is healing itself at the grass roots — rediscovering the mental joy of making things and rearming itself with mechanical skills.
And, hey, I’m doing my part. After a couple dozen tries, I finally get my soldering technique back up to scratch. The clock is telling time — and I made it.
Email clive@clivethompson.net.
http://www.wired.com/techbiz/people/magazine/16-03/st_thompson
Übrigends finde ich die Argumentation am besten:
maxitb, vor 10 Tagen, 10 Stunden, 58 Minuten
“Mein iPhone kann zwar nur die Hälfte aber es ist dafür doppelt so einfach zu bedienen”
Oooookay …
Wieder mal ein perfektes Beispiel, daß weniger mehr ist. Oder wie der Opa so schön sagte: “Wos dua i learna wiea ma mit da Gobi umgeht, da Löffi tuts a !”
http://futurezone.orf.at/produkte/stories/263491/forum/?page=6
I’d say they are hungary for some apple
/sadpun
by 
Van, aki paradicsomnak hívja
2008.03.08. 08:53 | imecs + bede
Mielőtt tavaly augusztusban elindultunk volna, volt egy hozzávetőleges tervünk azzal kapcsolatban, hogy mit akarunk kezdeni magunkkal ezen az úton. Megnézni dolgokat, csinálni dolgokat, és bár kőbe vésve soha nem volt, az is felmerült, hogy egyszer az életben kellene egy hetet a világ legszebb tengerpartján heverészni, messze minden tömegtől, minden nap halat vacsorázni rizzsel, hideg sört inni a pálmafák alatt, és megnézni a naplementét, miközben a lábainkat bokáig fúrjuk a hófehér, egészen lisztszerű homokba. E programpont teljesítésére a Kei-szigeteken került sor.
A Kei-szigetek fővárosát, Tualt 12 órás hajóúttal tudtuk elérni előző állomáshelyünkről, a Banda-szigetekről. Az alig 200 kilométeres távolság Indonézia térképén jelentéktelenül kicsinek tűnik, a két szigetcsoport mégis szinte mindenben különbözik egymástól. Banda évszázadokon át kiemelt szerepet játszott az emberiség történelmében, míg Kei soha nem érdekelt senkit. Banda buja és vulkanikus, ahol a szigetektől alig néhány méterre szakad le a tenger a kilométeres mélységbe. Keien sokkal szárazabb a klíma, a növények közt a leggyakoribb így a pálmafa, a sekély partokon pedig több kilométeres, fehér korallhomokkal borított öblök követik egymást. Bandán sem hemzsegnek a turisták, Keire viszont még sokkal kevesebben jutnak el, és mivel az utóbbi szigetcsoport sokkal nagyobb területet foglal el, ennél már nehéz távolabb kerülni a tömegtől. Nem lehetetlen, csak ott már nincs hideg sör, és nincs, aki kicserélje a papírt a vécében.
Kei abban is alapvetően különbözik Bandától, hogy bár mindkettő elég közel van Pápuához, ez az előbbin sokkal jobban érződik. Ahogy azt már a Bandát kiveséző bejegyzésben izé, kiveséztük, a hollandok ott szinte a teljes őslakosságot kipusztították, a helyükre pedig az indonéz szigetvilág egyéb pontjairól telepítettek be rabszolgákat. Keien viszont sokkal több maradt meg a bennszülöttekből, amit már az idefelé tartó hajón konstatáltunk. Szinte már ijesztően sok volt a gyapjas fej, a lapos orr és az alagútnyi orrlyuk, és bár utastársaink nyilván már nem ettek embert, a nagymama receptkönyvében azért még biztos volt néhány tuti fogás.
Kei ugyan a világ vége, viszont nem nélkülözi teljesen a kényelmet. Ohoidertawun falucskában egy Hollandiából hazatelepült indonéz két kétszobás bungalót tart fenn közvetlenül a tengerparton, a Savana Cottages-t. Messze nem luxus ez, de az nem is illene ide. Mindegyik szobában van egy franciaágy, felette szúnyoghálóval, mellette pedig egy ventilátorral. A fürdőszoba közös, de mivel három is van belőle, nagyon nem kell még reggel sem sorban állni. A nagy, közös bungalóban van az étkező, sarkában az egész biznisz legfontosabb darabjával, a mindig hideg sörrel teli hűtővel. A két nőből álló személyzet itt tálalja a reggelit és a vacsorát, a körülményekhez képest kifejezetten jó minőségben.
A berendezés részei még néhány szaletli és függőágy, közvetlenül a tengerparton. Az úri közönség ezekben ejtőzik, amennyiben a hely négy kutyája közül valamelyik nem foglalta már el a helyét. Van még egy kezdetleges barbecue-berendezés is, valamint közvetlenül a parton a homokba szúrva egy bot, a végére húzott nejlonzacskóval. Sokáig csak találgattuk a funkcióját, aztán kiderült, hogy a zacskó egy mobiltelefont véd, ami azért van pont ide akasztva, mert ez a környék egyetlen pontja, ahol van térerő. És a bungalók mellett áll egy óriási mangófa is, aminek a helyiek mágikus erőt tulajdonítanak, és ennek megfelelően alatta gyűlnek össze elsimítani a felmerülő nézeteltéréseket.
Két hónapja, a mianmari Ngapali Beach-en volt alkalmunk kidolgozni elméletünket, amely szerint egy partszakasz érintetlensége a legjobban azzal mérhető fel, hogy mekkora kagylóhéjakat és csigaházakat lehet itt találni. Ahol sokan járkálnak, ott már csak a resztli marad, a mi strandunkon viszont simán lehetett tenyérnyi darabokba is botlani, annyira nem gyűjtögetett itt senki. Néha erre gyalogolt át néhány falubeli gyerek iskolába vagy hazafelé menet, és vasárnap jött néhány fiatal huligán focizni, de rajtuk kívül tényleg az ég világon semmi sem történt. Unatkozni ettől persze még egyáltalán nem unatkoztunk.
A műsorról elsősorban maga a természet gondoskodott. Szálláshelyünk egy nagyon sekély öbölben volt, ahol dagálykor az óceán egészen közel kúszott a bungalókhoz, apálykor viszont több száz méterre volt tőle. Egyrészt az átmenetet nézni megunhatatlan volt, különösen ahogy jött felfelé a víz, és a gázlómadarak és tarisznyarákok egyre kisebb területen voltak kénytelenek összezsúfolódni, másrészt pedig ahogy apálykor több négyzetkilométernyi, hófehér homok ékelődött be a zöld pálmafák és a türkizkék és mélykék víz közé. A hóvakság viszonylag közismert, nekünk viszont Kei után meggyőződésünk, hogy léteznie kell korallhomok-vakságnak is. Nagyjából délben volt apály, és ilyenkor napszemüveg nélkül még hunyorogva is nehéz volt felmérni a látványt.
Napjaink heverészéssel és olvasgatással teltek, de olyan gyorsan és kellemesen, hogy még arra is képtelenek voltunk egy hét alatt, hogy elmásszunk a közeli barlangrajzokhoz, a szigetcsoport többi, állítólag szintén érdekes tagjának felkeresése pedig még a tervezési fázisig sem jutott el. Egyetlen nap voltunk csak képesek kimozdulni szobánk közvetlen közeléből, amikor autóval körbejártuk a mi szigetünk a mienknél is szebb strandjait, köztük azt, amelyiket a szakirodalom simán a legszebbnek tart a világon, megelőzve bármit, amit a Csendes-óceán innét már nem is olyan távoli szigetei tudnak felmutatni. Arra mi sajnos nem jártunk, de vannak azügyben kétségeink, hogy ebben a műfajban ennél lehet-e valami még szebb.
Szerencsénkre az itt töltött hét nap alatt a három szomszédos szobának is szórakoztató lakói voltak, egymást cserélte itt egy osztrák, goás gyártásvezető-lány, egy teljesen bolond holland nyelvtanár, egy vegetáriánus étterem tulajdonosa Cesky Krumlovból, aki éppen tífuszát igyekezett kikúrálni, amit Pápuán szedett össze, ahol drágállotta a palackozott vizet, valamint a velünk legtöbb időt eltöltő két középkorú, súlyosan alkoholista holland leszbikus, és a még Bandán megismert angol Mark, akinek kopasz fejétől és Chelsea-tetoválásától eleinte tartottunk, de amint kiderült, hogy 1976-tól kezdve hétszer látta élőben a Clash-t, egyből a keblünkre öleltük. Az utóbbi hárommal több estén át űztük versenyszerűen a rendkívül addiktív, UNO nevű kártyajátékot, valamint igyekeztünk a lehető legtöbb strigulát behúzni neveink mellé a hűtőn az elfogyasztott söröket számláló cetlire, bár Markkal szemben tulajdonképpen csak erőinket egyesítve lett volna esélyünk.
Nagyon-nagyon nehéz volt Keit elhagyni, és nem csak azért, mert hajó optimális esetben is csak hetente egyszer jön, a repülő meg elég drága. Egy ideig eljátszottunk a gondolattal, hogy ha már itt vagyunk, átugrunk a csábítóan közel lévő Pápuára is, de végül győzött a ragaszkodás az eredeti tervhez, és a Tual-Ambon-Dzsakarta-Bangkok-Vientiane útvonalon ismét Délkelet-Ázsia felé vettük az irányt. Most pedig nagyon-nagyon szeretjük Indonéziát.
Mozitechnikai oktatás
2008/2009. év
FMK nyilvántartási szám: 01-0895-04
Oktatásszervezo: Kemény Eszter
Telefon: 06-20-435-193 – Fax: 787-3045
E-mail: kemenye@chello.hu
Web-oldal: www.mozitechnika.hu
Nem OKJ-s tanfolyam:
DIGITÁLIS VETÍTÉS –
Feltétel: mozigépész végzettség. Továbbképzésként ajánlott! Elõnyös, ha a tanuló elõzetes számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik.
A szak (korlátozott létszámmal) 2008. április 4-én (pénteken) indul. - Heti egy oktatási nap. Az oktatás délután 1/2 2-tõl 1/2 6-ig tart. Elméleti vizsga várhatóan 2009. áprilisban. Helyszín: a MOZIINFO Kft. központja (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 52. II.2.)
OKJ-s tanfolyam:
FILMFORGALMAZÓ (OKJ 54 7882 01 Mozgóképforgalmazó és -üzemeltetõ I. – új OKJ: 52 341 01) – Feltétel: befejezett középiskolai tanulmányok, valamint moziüzemvezetõ szakképesítés
A tanfolyam a film- és videoforgalmazás területén elhelyezkedni kívánóknak ajánlott!
Beiratkozás és elsõ oktatási nap: 2008. április 4-én (pénteken). - Heti egy oktatási nap. Az oktatás délután 1/2 2-tõl 1/2 6-ig tart.. – Szemeszterek száma: 2. Gyakorlat a nyár folyamán – uganakkor oktatási szünet lesz). Diplomaírás kötelező. Elméleti vizsga várhatóan 2009. áprilisban. Helyszín: a MOZIINFO Kft. központja (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 52. II.2.)
DÍJTÁBLÁZAT 2008/2009
Tandíj digitális vetítés és filmforgalmazó szakokon (szakonként – vizsgadíjjal együtt):
egy összegben (a tanév elején):
129.000.- Ft
két részletben (a tanév elején és félidõben): 2 x 68.000.- = 136.000.- Ft
négy részletben (kéthavonta): 4 x 36.250.- = 145.000.- Ft
hét részletben (havonta 10-éig): 7 x 22.000.- = 154.000.- Ft a két szak együttes elvégzése esetén a második szak félárú + 20.000.- Ft-os vizsgadíj fizetendő
OKJ-s tanfolyamok:
MOZIGÉPÉSZ (OKJ 33 7882 01 Mozgóképkezelõ – új OKJ: 33 213 01 Vetítõgépész) – Feltétel: középfokú végzettség (befejezett gimnázium, szakiskola vagy technikum)
A tanfolyam a különbözõ vetítőhelyeken különbözõ technikákkal történõ filmvetítésre képesít (35 mm-es filmvetítõgép, videokivetítõ kezelése, új technikák)
Beiratkozás és elsõ oktatási nap: 2008. október 7 (kedd). – Heti egy oktatási nap. Az oktatás 1/2 9-tõl 1/2 2-ig tart. – Szemeszterek száma: 2. Utolsó vizsga: 2009. május elején.
Helyszín: Szindbád mozi
MOZIÜZEMVEZETÕ (OKJ 52 7882 02 Mozgóképforgalmazó és -üzemeltetõ II. – új OKJ: 52 341 07 mozgóképterjesztõ) – Feltétel: érettségi vagy egyéb középfokú végzettség (befejezett 4 középiskolai tanév)
A tanfolyam moziüzemvezetõi tevékenység végzésére, ill. videokölcsönzõés árusítóhely mûködtetésére képesít
Beiratkozás és elsõ oktatási nap: 2008. október 7 (kedd). – Heti egy oktatási nap. Az oktatás 1/2 9-tõl 1/2 2-ig tart. Szemeszterek száma: 2. Szemeszterek száma: 2. Utolsó vizsga: 2009. május elején.
Helyszín: Szindbád mozi
DÍJTÁBLÁZAT 2008/2009
Tandíj mozigépkezelő és üzemvezető szakokon (szakonként – vizsgadíjjal együtt):
egy összegben (a tanév elején):
141.000.- Ft
két részletben (a tanév elején és félidõben): 2 x 74.500.- = 149.000.- Ft
négy részletben (kéthavonta): 4 x 39.750.- =
159.000.- Ft
hét részletben (havonta 10-éig): 7 x 24.000.- = 168.000.- Ft a két szak együttes elvégzése esetén a második szak félárú + 20.000.- Ft-os vizsgadíj fizetendő
Nem OKJ-s tanfolyam:
ECDL vizsgaelõkészítés.
Elvégezhetõ alapmodulok: IT-alapismeretek, operációs rendszerek, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, prezentáció, információ és kommunikáció
Haladó modulok: szövegszerkesztés és táblázatkezelés
Fakultatív modulok: képszerkesztés, CAD, WEB-készítési alapok
A modulok az érdeklődésnek megfelelően indulnak . Csütörtökönként – délután 2 órától 6-ig. Egy-egy modulra négy hetet szánunk.
Helyszín: a MOZIINFO Kft központja (1136 Budapest, Hollán Ernő u. 52. II.2.)
Díja létszámfüggő – (modulonként 20 óra). A vizsga központi vizsgáztatóhelyen történik, ezért külön fiztendő a vizsgaregisztrációs és a vizsgadíj.
Egy modul díja:
1 – 5 főig 35.000.- Ft + ÁFA / tanuló 6 – 10 főig 20.000.- Ft + ÁFA / tanuló
Kettőnél több tanfolyam azonos tanévben való elvégzése esetén további egyedi kedvezmények!
A tandíj mindig tartalmazza a jegyzetek árát is!
A jelentkezési lapok kitölthetõk a www.mozitechnika.hu oldalon vagy letölthetõk ugyanonnan.
A letöltött jelentkezési lapokat az alábbi címre kérjük eljuttatni:
postán: MOZIINFO Kft, 1136. Budapest, Hollán Ernõ u. 52.;
e-mailen: kemenye@chello.hu.;
faxon: a 787-3045 számon.
